Birthday: 1958-03-01
Birthplace: Cegléd, Hungary
Gender: Male
Owned By: Unowned
Szervét Tibor (Cegléd, 1958. március 1. –) Jászai Mari-díjas magyar színész, színházi rendező, érdemes művész, jogász.
A budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán doktorált 1982-ben. 1984-ben felvételt nyert a Színművészeti Főiskola (ma Színház- és Filmművészeti Egyetem) színész szakára, ahol mesterei Kerényi Imre, Huszti Péter és Ruszt József voltak.
1988-ban a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, majd 1989-ben egyik alapító tagja volt a Ruszt József vezette Független Színpadnak. 1991-1994 között a Miskolci Nemzeti Színház vezető művészévé vált a sikeres jellemszerepek alakítása során. 1994-ben négy színház hívta Budapestre, végül a Cyrano előadással együtt szerződtette át a Vígszínház, amelynek három évig volt tagja. 1997 és 2014 között a Radnóti Színház színésze, számos művészeti- és közönségdíj kitüntetettje. Különböző színházakban rendez. 2014-től a Thália Színház művésze.
A szerepeit egyedi megoldásokkal és a nézőkre nagy hatással megformáló színész (lásd: a Miskolci Nemzeti Színház és a Radnóti Színház közönségdíjai) az interjúiban nagy szeretettel nyilatkozik a szerepeiről. Ezek közül kiemelhető a Cyrano és a Hamlet címszerepe a Miskolci Nemzeti Színházban; a Radnóti Színházban a száznegyvenszer előadott Ványa bácsi Asztrov-, és a kétszázszor játszott Anconai szerelmesek Tomao szerepe, a IV. Henrik címszerepe, majd a Tóték különös Postása; a Budapesti Kamaraszínház tizenegy éven át játszott Emberbarát előadásának Philip szerepe; valamint a Madách Színházban a Spamalot Arthur királya. Filmszerepei közül a Valami Amerika Alex Brubeck producere, a Magyar vándor Huba vezére, valamint az Apacsok film Tartótisztje a legemlékezetesebb.
Forrás: Wikipédia
Year | Title | Character | |
---|---|---|---|
Dirty Fred, the Captain | |||
Itt érzem magam otthon | Papa | ||
2025-01-22 | Ványa bácsi - Buborékkeringő | Jakab | |
2024-02-05 | Borotvaélen táncolva | ||
2023-01-22 | A helység kalapácsa | Harangláb | |
2022-09-15 | Riviera East | ||
2021-10-09 | Eenie-Meenie | Hamar Imre | |
2018-02-15 | A Kind of America 3 | Alex Brubeck / Dr. Matyó Géza börtönigazgató | |
2017-08-24 | The Boy on the Train | Antal | |
2017-04-27 | The Perfect Murderer | Zengő | |
2016-01-01 | A nevezetes névtelen | Önmaga | |
2015-01-22 | Car Park | Imre | |
2014-01-01 | Ischler | Dr. Falk Tibor | |
2011-11-04 | Varg Veum - At Night All Wolves Are Grey | Csángó | |
2008-12-18 | A Kind of America 2. | Alex Brubeck | |
2008-10-15 | Para | Faragó úr | |
2006-09-14 | Mansfeld | Col. Bánkuti | |
2004-02-05 | Hungarian Vagabond | Huba | |
2002-01-31 | A Kind of America | Alex | |
1995-02-25 | Citizen X | Detective |